Akiről nem beszélnek, az annyit is ér.

Interakció blog

Az ÁSZ ügy hatása a Jobbikra, avagy mit veszíthet a Fidesz

2017. december 13. - Lőrinc.k

Több helyen felmerült az ÁSZ kontra Jobbik ügyben, hogy evvel adott esetben nyerhet is a Jobbik, mi tippelés helyett a következőkben megvizsgáljuk, hogy hogyan alakultak az üggyel kapcsolatos interakciók.

Ehhez készítettünk a egy lyzR megfigyelést a következő elemekkel: 

jobbik_elemek.PNG

Ahhoz, hogy a mostani ügy kapcsán az interakciók számát legyen mihez viszonyítani érdemes visszatekinteni, így az egész 2017-es évet vesszük:

jobbik_17.PNG

A teljes évre vetítve látszik, hogy a vizsgált ügy kapcsán - a múlt héten - majdnem megduplázódtak a Jobbikkal kapcsolatos megjelenések és ezekre közel háromszor annyi interakció érkezett, mint az évben bármikor (az első csúcs a március végi plakátkampányra esik, de meg sem közelíti a mostanit). Bár a chart vége visszaesik, még csak szerda van, ez alapján az mondható, hogy akár a Jobbik is rendelhette volna az ÁSZ határozatot, az látszik, hogy a téma felkapott a netezők körében.

Az egyik legjobban használható közéleti chartunk is azt mutatja, hogy ez az ügy lendületet adhat az ellenzéknek: a tüntetés interakció görbéje hosszú idő után tegnap átütötte a migráns és a soros görbét:

soros_migrans_tuntetes.PNG

 

Ha te is elemeznél hasonlót (nem csak politikai témában), akkor próbáld ki az online- és közösségi médiaelemzőt, a lyzR-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://interakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr4013495713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

meszena 2017.12.14. 23:16:28

Az mszp is felismerte, hogy nincs olyan forgatókönyv ami a jobbik erősödésével jó lenne az mszpének. Szokatlanul racionális és előrelátó döntés volt, hogy távol maradnak a tüntetéstől. Ez a demonstráció csak a jobbikot erősítheti. Az mszpének az lenne jó, ha nem szólna túl nagyot.
süti beállítások módosítása